2020. július második napján este hét után 38 és 49 perccel megszülettek Horváth Diána és Horváth Péter a Haladás VSE futsal csapatkapitányának ikrei! Benett 2530 grammal és 46 cm-el, Botond pedig 2850 grammal és 49 cm-el született! Az Anyuka és a lurkók is jól vannak és minden stabil!

Előreláthatólag az ikrek és a táplálkozási tanácsadójuk vagyis az Édesanyjuk, jövőhét hétfőn hagyhatják el az „edzőtábort” Az Édesapjuk és barátai a születésüket egy dupla „edzés” formájában ünnepelte meg. A csütörtök-péntek ritmus kicsit kivett ugyan az Apukából is de annál nagyobb örömmel várja, hogy kiderüljön vajon milyen lábasok lesznek az ikrek, Benett és Botond! Elmondása szerint…jobb.

Beszélgettünk még a csapat körül történt dolgokról is kicsit de arról majd egy másik alkalommal írunk, hisz egy „ilyen” jellegű duplázás” még egy azonos idényben elért bajnoki és kupa győzelemnél is több, teljesebb!!!

Sok-sok-soook boldog pillanatot kívánunk tehát néktek kedves Dia, Peti, Botond és Benett! Nőjetek nagyra testben és lélekben egyaránt!