Ki nyeri a visszavágót?

Debrecenbe jön a Minifutball Szövetség válogatott kerete, hogy egy visszavágó keretein belül újra megmérkőzzön egymással Kelet és Nyugat válogatottja. Az első összecsapásra Csepelen került sor, ahol 2:1-es Nyugati győzelem született egy lüktető iramú és magas színvonalú találkozón.  Ezekkel kapcsolatosan Nagy Lajos a válogatott szövetségi kapitánya osztotta meg gondolatait. 

 összefoglaló az első összecsapásról ITT!

„Nagyon örülünk neki, hogy ez a kezdeményezés sok pozitív visszajelzést kapott mind a játékosoktól és mind a csapatoktól! Mi is rendkívül pozitívan éltük meg! Szerettük volna Debrecenbe hozni a visszavágót és a debreceni kispályás közösség segítőkészségének is köszönhetően létre is jött! Reméljük ezzel a találkozóval, kis foci ünneppel is méltó módon népszerűsíthetjük a minifocit!”

A visszavágó gondolata már az első mérkőzés közben megfogalmazódott Nagy Lajos szövetségi kapitány fejében. A gondolatot pedig tettek követték, aminek köszönhetően augusztus 6-án Debrecenben az Oláh Gábor úti stadion műfüves pályáján csapnak újra össze a válogatottak. A kezdés pontos időpontja 19:00!

„Egy két változás lesz mindkét keretben. Lesznek új játékosok is. De ami a lényeg, hogy sok szeretettel várjuk a kispályás futball kedvelőit és aki tud az jöjjön el, nézze meg a helyszínen az edzőmérkőzést! Aki viszont nem tud, annak lehetősége lesz rá, hogy ÉLŐBEN a Minifuball Szövetség hivatalos Facebook oldalán vagy a You Tube csatornáján követhesse a találkozó alakulását!”

Száz gólnak is egy a vége, aki tehát teheti az látogasson ki a mérkőzés helyszínére! Mi pedig reméljük, hogy gólokban és látványos megoldásokban is gazdag összecsapás szemtanúi leszünk! A csapatokon, játékosokon biztos nem fog múlni! Hajrá Mindenki!!!