cts informatika
Mi történt Debrecenben a DVKLSZ szabadtéri kispályás bajnokság osztályaiban 2020-ban?

Október végén a hagyományokhoz hűen Bajnokok Tornájával zárták a DVKLSZ-nél 2020-as szabadtéri kispályás bajnokságot. A tornáról bővebb infókért IDE kattintva olvashatunk. Ám a bajnokság zárását megelőzte még egy elnök és elnökségi tagok illetve egyéb poziciók betöltésére összehozott gyűlés. További infókért IDE és az új elnökkel, Göntér Zsolttal készült rádió interjúért pedig IDE katt!

Az idei (2020) szezonban 84 csapat, hét osztályban küzdött azért, hogy minél jobb eredménnyel zárja a bajnokságot. A 7. osztály az Öregfiúk csoportja volt, ahol idén 7 csapat kezdte meg a szereplést de az OUTSYS KFT. sajnos kénytelen volt visszalépni a bajnokságtól, így hatan fejezték be. Ebben az osztályban a 40. életévüket betöltő játékosok és csapatonként kettő 38. életévüket betöltő játékos szerepelhetett.

Ennek az osztálynak élén a DVSC Legendáira épülő DEBRECENLABOR-DENTOFIT végzett. A gólkirályt is ők adták Igor Bogdanovic személyében de Sándor Tomi és Dombi Tibi is el lesz kapva, mert a Wyrtusuk örök és Mindig Fölfelé!!! Szóval erről az osztályról és természetesen a többiről is további cikkekben fogunk foglalkozni kellően komyolyan és komolytalanul.

Megnézzük, hogy az első osztály bajnoka a Fékcentrum – mielőtt a Bajnokok Tornáját megnyerte – minek is köszönhette bajnoki győzelmét és igyekszünk elkapni Tiba Robit is, aki már elárulta azt is, hogy a Fair Play díjat is hogyan sikerült behúzni. De lesz itt szó mindenféle érdekességekről, hogy mi is történt 2020-ban a debreceni kispályákon. Annyit elárulunk, hogy veretlen csapat nem maradt. És természetesen szeretnénk megszólaltatni az osztályok dobogósait, gólkirályait és minél több szereplőjét a DVKLSZ-nek és ennek a csodálatos játéknak.

Száz gólnak is egy a vége, hamarosan jönnek a DVKLSZ osztályainak érdekességei és reméljük minél hamarabb újra tudunk hódolni közös szenvedélyünknek a kispályás focinak!!!